Hajrá kedvezmény 30-60% üzleti képzéseinkre. MOST! Kedvezmények
Dr. Janó Dániel

Kriptovaluta képzés kezdőknek

2 óra 04 perc videó 2 értékelés Mobilbarát Kezdő Magyar Többször újranézhető

"Érzem, hogy foglalkozni kell vele, de bizonytalan vagyok!"

A fenti érzés, gondolat van benned? Nem vagy egyedül, sőt én úgy vagyok bizonytalan, hogy több éve van kriptovalutám, még bányásztam is 2010-ben a bitcoint (egyszerű laptopról). Milánként, a Minner alapítójaként írom ezeket a sorokat.

Én már 2010 óta ismerem a kriptovalutákat. Láttam azt is, amikor 20-70 dollár volt (befektetésem is volt már akkor), láttam nagy hozamokat, bukásokat. Amikor 2000 dollárnál járt a bitcoin volt egy elég erős szkeptikus időszakom. Jól is tesszük, ha egy befektetést, vagy egy technológiát kritikusan vizsgálunk. 2021-2022-ben már annyira bebetonzott helye lett a gazdaságunkban a kriptovalutáknak, a blockchain technológiának, hogy nem mehetünk el mellette és már neked is foglalkoznod kell vele. 

Egyik reggel sétáltam a körúton és miközben hallgattam ennek a képzésnek az oktatóját, Dr. Janó Dánielt, azon morfondíroztam, hogy körülttem vajon ki foglalkozhat vele, beszivárgott-e az életünkbe a kriptovaluta, a mindennapokba. A válaszra nem is kellett sokat várnom, az egyik lámpánál fiatalok a kriptobányászatról beszélgettek.  

Ekkor jött a gondolat, hogy valószínűleg szükség lenne egy olyan tudásanyagra, ami átfogóan körbe járja az alapokat, és segít benne, hogy biztos lábakon álljon az első kriptobefektetésed. Egy közös ismerős kapcsolt össze Dr. Janó Dániellel, akit felkértem, hogy készítse el ezt az alapozó képzést speciális Minner verzióban. Tudása is óriási a kripto témában, ezzel foglalkozik nap mint nap és mellette jól magyaráz, tanít. 

A tudásanyagban a célunk az volt, hogy 

  • Kapj egy átfogó képet arról, hogy működik ez a kriptovilág. Alapfogalmak, mit hol találsz, mire kell figyelni.
  • Segítséget kapj, hogy hol tudsz venni kriptovalutát, és ezt hogyan tudod megtenni (útmutató lépésről-lépésre). 
  • A biztonságot is szem előtt tartottuk, tehát külön rész készült arról, hogy miként óvd meg a kriptovagyonod, hol tárold. 
  • Tippekek, ötleteket kapj a kriptovalutázással kapcsolatban, mire figyelj, mik a nehézségek, legyen egy rálátásod madártávlatból is a kriptovilágra. 

Amiről nem lesz szó:

  • Nem fogunk bányászni, vagy bányászfarmot építeni. De természetesen a kriptobányászatról beszélni fogunk, hiszen szerves része a kriptopiacnak. 
  • NFT-kről, kriptovaluta létrehozásról. Ahogy olvashattad, ez alapozó képzés. 

Mi jár a fejedben? Ezek a kérdések felmerülhetnek benned!

Nem késtem el már a kriptobefektetésekkel? 

Jó hírünk van! Még sokan most fognak belépni erre a piacra. A kriptovaluta trend elején járunk még úgy is, hogy már több mint 10 éve létre jött a bitcoin. Ha product life cycle lenne, akkor mondhatnánk, hogy most érünk a dinamikus növekedés szakaszban, amikor már nem csak early adopterek (korai befogadók) foglalkoznak a témával. Gondolj bele, hogy bár a Minneren is régóta foglalkozunk a témával, de mainstream média is sokszor ír róla! 

Mi van, ha ez az egész összeomlik? 

A kriptovaluták, a blockchain technológia már a gazdaságunk szerves részei. Az olyan újításokkal, mint a web3, NFT-k, okosszerződések, mind bebetonozzák a kriptók, blockchain létjogosultságát. Ez már marad! Én anno meglepődtem például, hogy a művészek, aukciós házak milyen hamar rááltak az NFT-kre. Gyorsan beszippantotta őket a technológia. 

Videók

Mit kell tudni a képzésről? Előnézet 00:55
1. Bevezető
1. Bevezető 06:50
2. Alapfogalmak, piac mozgása, bitcoin története, blokklánc ismertető
2. Alapfogalmak, piac mozgása, bitcoin története, blokklánc ismertető 12:52
Fontos tudnivalók
3. Kriptovaluták fajtái
3. Kriptovaluták fajtái 18:10
Tokenek, koinok | Proof of stake, stakelés és proof of work bányászás |Pár ismertebb típus bemutatása pl. stabil koinok
4. Revolut és más oldalak miért nem alkalmasak kriptozni
4. Revolut és más oldalak miért nem alkalmasak kriptozni 11:55
Miért használunk kripto tőzsde oldalakat?
5. DCA taktika bemutatása, piac hullámzása, ajánlott projektek
5. DCA taktika bemutatása, piac hullámzása, ajánlott projektek 11:14
6. Centralizált kripto tőzsde oldalra regisztráció
6. Centralizált kripto tőzsde oldalra regisztráció 03:15
7. Centralizált oldalra befizetés, felület használat, stakelés és más funkciók
7. Centralizált oldalra befizetés, felület használat, stakelés és más funkciók 32:28
8. Biztonság növelése
8. Biztonság növelése 07:04
Google hitelesítő és más opciók | Protonmail
9. Információszerzés és projektek fundamentális elemzése
9. Információszerzés és projektek fundamentális elemzése 06:07
10. Összefoglaló, tippek és tanácsok kezdőknek
10. Összefoglaló, tippek és tanácsok kezdőknek 13:16

Hallgatók véleménye

Radnóti Mária
1 éve
Profin összerakta Dani, köszönöm! Szerintem találkozunk még tanfolyamodon! További sok sikert neked is, és köszi, hogy tanítasz minket, kis újoncokat! :)
Nagykovácsi Zsolt
több mint 2 éve
Nagyon jó alapképzés, nagyon jó előadóval. Picit többet vártam a kicsit haladóbb dolgokból, de ezt is elég lesz megemészteni. :)
Mándó Milán Mándó Milán
Kezdőknek szól a képzés, a haladóbb anyaggal már túl sok információ lenne.

Szakértő

Dr. Janó Dániel
kriptovaluta mentor

Kriptovaluták, passzív jövedelem építése és az online vállalkozásokban rejlő lehetőségek érdekelnek. Már több, mint 4 éve foglalkozok ezen témákkal, és folyamatosan fejlesztem magam. Az általam készített tanfolyamokból egyszerűen és közérthetően tudod megtanulni azokat a lépéseket, szokásokat és azt a gondolkodásmódot, amik a sikerhez visznek!